Ici-Pici mese

Leírás

“Ez nem egy rendhagyó mese. Semmi különleges nincs benne. Két kislány, egy nagymama, róka, erdő, növények, itt-ott egy kis „csoda”.

Az én mesémben a gyerekeket tanítja a nagymamájuk. Ebben sincs semmi új.

Hogy miért más mégis egy kicsit?

Mert én nem hiszek az úgynevezett tanulságos mesékben. Mérhetetlenül tisztelem a gyerekeket. Meggyőződésem, hogy tudnak valamit, amit mi, felnőttek már elfelejtettünk. És nem kell a szájukba rágni, amit el akarunk magyarázni, inkább meg kell mutatni nekik a világ sokszínűségét, amire egyébként amúgy is fogékonyak. Többet tanulnak a példából, mint a didaktikus történetekből. Úgy kell őket tanítani, hogy ne fájjon, ne érezzék butának magukat, ha valamit nem tudnak.

Ez az én mesém nagymamája nem arra tanítja a gyerekeket, hogy fogadjanak szót, és hogy nem szabad az iskolában lökdösődni. Sokkal fontosabb dolgokra: hogy nem szabad a látszat után ítélni, mert a dolgok nem mindig azok, amiknek látszanak, és hogy legyünk óvatosak, amikor ítéletet mondunk. Hogy a hozzánk érkező vendéget tartsuk becsben. És még arra, hogy hol találhatók a minket gyógyító növények, és azok mire jók. Azt is megtanulják, vagyis inkább ők maguk fogalmazzák meg, hogy ott vagyunk otthon, ahol a szeretteink vannak.”

Lopes-Szabó Zsuzsa